Az
emberi test tengelyét a gerincoszlop alkotja. Csontizületi
rendszerével biztosítja testünk helyes tartását. A mai
civilizált életmód mellett számtalan káros mechanikai
hatásnak van kitéve.
Az emberi gerinc formáját az evolutio során a kétlábraállás
alakította ki. A gerincen megfigyelhetőek az élettani
görbületek. A háti szakasz hátrafelé irányuló görbületét
harmonikusan egyenlítik ki a nyaki és ágyéki ellentétes
irányú ívek. A gerinc, a csigolyatestek és a közöttük
elhelyezkedő porckorongok egymáshoz láncszerűen kapcsolódó
sorozatából épül fel. Ehhez társul a gerincet megtámasztó
szalag- és izomrendszer.
A helyes testtartás mellett a gerinc struktúrái optimálisan
terhelődnek. Típusos tartáshibánál a fej előrehelyeződik, a
vállak előreesnek, a lapockák szétcsúsznak, a mellkas
beesik, a háti görbület fokozódik. Ezt a testtartást az
izmok túlterhelése is kíséri. Az egyensúly megbomlik és
fáradékonyság, fájdalomérzés alakul ki.
A gerinc a teherviselésnek is fontos eleme. Története során
az ember mindig arra törekedett - néha önkéntelenül is -, h
ogy nagy terhet a lehető legkisebb energiaráfordítással
viselje. Ez általában úgy valósul meg, hogy a teher az álló
emberre tengelyirányban hat. Így a súly nagyrészt a
csontos, szalagos képletekre kerül és az izomzat
megkímélődik, kevésbé lesz fáradékony.
Ismeretes, hogy a bennszülött nők gyermekeiket úgy hordják,
hogy azok lovagló ülésben, lábukat átvetve ülnek az ágyéki
gerinc görbületében és így a teher nagy része a
medencegyűrű csontozatára esik. Még ma is a súlyt a fejük
tetején szállítják egyes népek. Ez megvalósítja az ideális
tengely szerinti terhelést, de az állandó egyensúlyozás
izomerőt is igénybe vesz.
Zsákhordó emberek, bútorszállítók a nyak tövét a "púpot"
terhelik, így csökkentve az excentrikus terhelés
következtében kialakuló teherkart.
A
teher hordására alkalmazott hátizsák legfőbb előnye, hogy
két kéz szabadon marad, mivel a súly a vállpántokon
keresztül támad.
A háti súly azonban minél távolabb kerül a gerincoszloptól,
annál nagyobb teherkaron húzza a gerincet. Ez úgy
egyensúlyozható, hogy a terhet viselő előregörnyed.
Mindenki emlékezhet a rőzsehordó asszony képére. A
kezdetleges hátizsákok bugyra is kiemelkedett, emelett a
keskeny vállpántok nem jó helyen, a nyak tövében nyomták az
ott található ereket és idegeket. Nagyobb súly viselésekor
kézzel kellett a pántok húzását tehermentesíteni egy
egyensúlyt biztosító előregörnyedő helyzetben.
Időközben a vállpántokat kijavították, a hátizsákok
laposabbá váltak és egy vázrendszer igyekezett a súlyt az
ágyéki gerincre helyezni, valamint a hát bőrének
szellőzését biztosítani.
A "Boblbe-e" hátizsákok az előző típusokkal szemben
lényeges új elemeket tartalmaznak. Aki felpróbálja, eddig
nem tapasztalt élményben részesül. A hátizsák merev váza az
ágyéki görbület megfelelő kiképzésével és az ülőcsontokra
illeszkedő párnáival ideálisan valósítja meg a súly
eloszlását, a medencegyűrű teherviselését. Ehhez járul a
pilótaülésekben alkalmazott hevederrendszer a kisegítő
pántokkal. A medencegyűrű teherviselése folytán egyenes
testtartás valósítható meg, nincs szükség az előregörnyedő
egyensúlyozásra. Így ennek a hátizsáknak a használata
energiatakarékos. A széles pántok a váll külső részére
illeszkednek, így megkímélik a beljebb elhelyezkedő ér- és
idegképleteket. A hátizsák formatartó lapos kiképzése
folytán a súlypontot a gerinc közelépen tartja.
Alkalmazása ajánlható különböző főleg hegyi sportokban.
Energiatakarékos tulajdonsága a teljesítmény jelentős
fokozását teszi lehetővé.
Iskolatáskának is kiválóan alkalmas. Az iskolás gyerekek
nagy része szívesen hordja tanszereit hátizsákban. Az
iskola egészségtelen életmódja mellett, mint a padban ülés,
háti feladatok otthoni megoldása, számítógép használata,
TV-nézés, valamint a serdülőkorban sokszor elhanyagolt
testmozgás miatt gyakran alakul ki a gerinc körüli izmok
elégtelenségének következtében hanyag tartás.
A gerinc fejlődése éppen az iskolás évekre esik. Fontos
ebben az időszakban a gerinc végleges formájának
kialakulását minden lehetséges eszközzel támogatni. A
csigolyák növekedését a csigolyatestek elülső peremén
elhelyezkedő növekedési porc határozza meg. A háti görbület
fokozódása, a hanyag testtartás túlzott terhet közvetít a
növekedési porcra. Ennek következtében a csigolyatestek ék
alakban deformálódnak. A háti görbület fokozódása
visszafordíthatatlanná válik, ennek végeredménye a
felnőttkori hajlott, púpos hát.
Ezért is kedvező a hátizsák törzsegyenesítő hatása. Szinte
gyógyászati segédeszközként is használható. Az iskolák
követelményéből adódó jelentős súlyhordás az otthon és a
nemritkán távoli iskola között a gyermekekre kimutatottan
káros.
A
hátizsák segít a súly elosztásában és ezáltal a fáradás
megelőzésében. A fenti ortopédiai előnyöknek megfelelő,
ortopédiai szempontból helyes beállítást úgy érhetjük el,
ha vállpántokat kényelmesen lazára húzzuk, a mellkaspántot
és különösen a derékövet pedig szorosra húzzuk. Ezáltal a
táska szerkezete a táska súlyát teljes mértékben áthelyezi
a derékra, tökéletesen megvalósítva így a medencegyűrű
teherviselését, egyben szükségtelenné téve a kompenzáló
előredőlést. A táska hátradől, ez hátrahúzó erőként
jelentkezik a vállon, szintén elősegítve az egyenes
testtartást, de a becsatolt mellkaspánt ezen is enyhít
szinte érzékelhetetlenné téve a súlyt. A merev háti rész
megóvja a könyvek és füzetek épségét. A háti rész kiképzése
a bőr szellőzését is lehetővé teszi.
Törökbálint, 2007.05.17.
Dr. Farkas Tamás
c. egyetemi docens
ortopéd szakorvos